A sokoldalú jogtanácsos – Interjú Dr. Simon Gergellyel
Jogi pályára lépett, a
programozásról sem tett le, fennmaradó idejében pedig verseket, novellákat ír.
Dr. Simon Gergely, a szolnoki önkormányzat jogtanácsosa, törvényességi
ügyintézője látássérültként is teljes életet él.
Zana Anita: Mi vezetett jogi
pályára?
Dr. Simon Gergely: Jó tanuló voltam és kezdetektől
fogva érdekelt, hogy a vakoknak milyen lehetőségei vannak. Jobbára az úgymond
kézműves szakmák közül lehetett választani, például kosárfonás vagy masszőri
hivatás. A másik lehetőség pedig a programozói, tanári, jogászi pályák voltak.
Már hatodikos-hetedikes koromban nyilvánvalóvá vált, hogy jók a képességeim,
kevés időt is töltöttem tanulással. Az sem volt kérdés, hogy gimnáziumba
megyek-e. Addigra három területre szűkült a lehetséges pályaválasztásom, köztük
a jogra. Noha érdekelt a nyelvészet is, feltettem magamnak a kérdést, miből
fogok megélni. Az informatikai pálya a Windows megjelenése, elterjedése miatt
esett ki, mivel egyes elemeket csak látó grafikusok tudtak megtervezni,
működtetni. A jogi egyetemet Szegeden kezdtem el 1998-ban.
Z. A.: Jogi tanulmányaiddal
2003-ban végeztél, majd munkába álltál. Milyen feladataid lettek?
S.
G.: Tanulmányaim befejezését követően
dr. Mészáros Mátyás Zoltán ügyvéd mellett kezdtem el dolgozni. A szomszédom
volt régebben, és betartotta azt az ígéretét, hogy az egyetem után alkalmaz.
Ezt követően több helyen voltam jogtanácsos, köztük 2010-től folyamatosan a
szolnoki önkormányzatnál, majd a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok
megyei Egyesületénél lett másodállásom. Jogtanácsosi feladataim mellett
törvényességi ügyintéző is vagyok, ami abból áll, ha a társosztályok
előkészítenek valamit a közgyűlésre, a vonatkozó dokumentum tartalmára vonatkozóan
mi teszünk javaslatokat. Az aktuális jogszabályok változásait a Magyar
Közlönyből is követem. Szeretem a munkámat, tizennyolcadik éve vagyok a pályán.
Z. A.: Említetted az egyesületet
is.
S. G.: Az egyesülettel, pontosabban annak
jogelődjével 1992 óta kapcsolatban állok, részt vettem az átalakulásban, a
megyei egyesület alapító tagja vagyok. Az egyesületi feladataimat 2014 óta
látom el, (előtte önkéntesként tevékenykedtem), ezen belül a jogi tanácsadás a
legfőbb tevékenységem. Részt vettem a jelenlegi alapszabályzat kidolgozásában
is.
Z. A.: Ezen felül az Elemi
Rehabilitációs Központ kliense is vagy.
S. G.: Egy látássérültnek mindig maradnak
olyan hiányosságai, amit mindig jó, ha tovább tud fejleszteni. Hozzátartozik,
hogy a mostani lakásomat 2011-ben sikerült megvenni családi segítséggel. Ezzel
együtt arra volt szükségem, hogy a környéket megismerjem, a háztartásvezetést
megtanuljam. Ezeket a készségeket fejlesztjük tovább, ezért veszem igénybe a
szolgáltatást. Most a konyhai technikákat fejlesztjük tovább, de ha további
példákat említek, tudok mosni, vasalni, levéve ezzel a családomról a terhet.
Z. A.: Milyen alapot adtak az
életkezdéshez a gyerekkorodban tanultak?
S. G.: Édesanyám Szegeden végezte az
orvosi egyetemet, és ott kapott állást, én a Vakok Óvodája, Általános Iskolája,
Szakiskolája, Készségfejlesztő Iskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani
Intézménye, Kollégiuma és Gyermekotthona (röviden: „Vakoda”) tanulója és lakója
voltam, az Ajtósi Dürer útra jártam
általános iskolába, kollégiumban laktam.
Túlságosan zsúfoltnak, ridegnek,
komornak éreztem. A zuglói rész, ahová hangoskönyvtárba is jártam, viszonylag
nyugodt volt. Próbáltak minket önállósítani, ha előbb elkezdjük a fehér botos
közlekedést, talán bátrabbak vagyunk. Ezzel együtt egy jó alapot kaptam, nagyon
hasznos volt a Braille-írás, valamint a gépírás megtanulása. Nehéz ugyanakkor a
hibákat javítani. A felolvasó és diktálóprogram nagyban megkönnyíti a munkát,
de ha azt nézzük, nektek sem mindegy hogy van a monitor beállítva. Vannak
nagyon jó törekvések ugyan, de ezen a téren mindig van még mit fejlődni,
fejleszteni. De a mindennapokban is igaz ez, mert amíg az élelmiszert (a
járványnak köszönhetően) online megrendelhetjük, addig a boltban nem mindig
akad segítő. Érdemes tehát a Braille és a gépírást is megtanulni.
Z. A.: Mi az, amivel teljesebbé
válna az életed?
S. G.: Szeretnék, szerettem volna
családot. Nagyon fontos a távolság egy látássérült esetében a későbbi
összeköltözés szempontjából, egy látóval pedig teljesen mások a kihívások: nem
érti meg, hogy egy vak nem tud autót vezetni vagy nem látja, hogy hová szaladt
el a gyerek. Meg tudja-e hozni azt az áldozatot, és mit kap érte cserébe – ezt
mindenképpen át kell gondolnia. A gitározást is szeretném folytatni. Régóta
használok számítógépeket, felhasználói gyakorlatommal a nyílt forráskódú
szoftverek fejlesztéséhez járulnék hozzá, ezen belül Linux operációs
rendszerrel is foglalkozom. Érdekel a tudomány és a technika. Néhanapján verset
is szoktam mondani, és novellákat is írok. Egy nagyregényt már befejeztem, a
hozzáértők változtatásaira természetesen nyitott vagyok. Az írás számomra
örömforrás, elvisz egy teremtett világba. Egyszóval ami a terveket,
mindennapokat illeti: nem unatkozom, de már vágyom családra.
Zana Anita, JNSZMVAKOK